bűntett

2017.08.22. 10:29

Ismét egy trükkös autós: rendszámot cserélt, de a szín lebuktatta

Egyéni azonosítójellel való visszaélés miatt folyik eljárás a banai lakos ellen, akit az autó színe buktatott le: a forgalmi engedélyben szereplő fehér helyett egy szürke Volkswagenben igazoltatták a rendőrök.

kemma.hu/police.hu

Visszaélés miatt vették őrizetbe a rendszámmal trükköző autóst

Forrás: police.hu

A Komáromi Rendőrkapitányság egyedi azonosító jellel való visszaélés megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 24 éves banai lakos ellen, akit augusztus 21-én, 17 óra 30 perckor ellenőriztek Ácson, egy szürke színű Volkswagen típusú személygépkocsiban.

Az intézkedő rendőrök megállapították, hogy a forgalmi engedélyben fehér szín szerepel. A rendőrök megállapították azt is, hogy a gépkocsi motorterében lévő alvázszámot eltávolították. A járművet vezető férfi a rendőröknek elmondta, hogy a forgalmi engedély egy másik járműhöz tartozik, amiről a rendszámot is ő szerelte át.

A 24 éves férfit a Komáromi Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A banai lakos a bűncselekmény elkövetését beismerte. A nyomozók a hatósági jelzéseket és a személygépkocsit az eljárás során lefoglalták – tájékoztatta a Kemma.hu-t a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!