Öt évvel ezelőtti gyilkosság elkövetőjét találta meg a rendőrség

bűnügy
2017 március 28., 04:09
comments 18

Öt évvel ezelőtti emberölés elkövetőjét fogták el a rendőrök - közölte kedd hajnalban honlapján a rendőrség.

Az áldozat, az akkor 52 éves csongrádi férfi 2012-es eltűnését senki nem jelentette be, csak néhány hete merült fel annak gyanúja, hogy meggyilkolhatták. Holttestét a település egyik házának udvarán találták meg hétfőn.

link Forrás

Az ügyben gyanúsítottként kihallgatott, most 27 éves - egy másik ügyben éppen jogerős szabadságvesztését töltő - férfi beismerte a cselekmény elkövetését. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.