Vágólapra másolva!
A 31 éves nőt egy fővárosi hotelben fogták el, a jelek szerint többmilliós kokainpakkon akart túladni.
Vágólapra másolva!

Három és fél kiló kokaint és készpénzt foglalt le a rendőrség hétfőn egy fővárosi rajtaütés során, a feketepiaci áron több tízmillió forint értékű drogcsomagot egy 31 éves nő hotelszobájában fedezték fel.

A gyanúsított a jelek szerint vevőre várhatott, de az üzlet már nem jöhetett létre – a nyomozók ráadásul egy, valószínűleg hamis okiratot is találtak nála.

A nő saját lakásán tartott házkutatás közben aztán mérlegek, tasakok és – a rendőrségi szóhasználat szerint – további "kábítószergyanús anyagok" kerültek elő.

A kábítószer-birtoklással és kereskedelemmel gyanúsított asszonyt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon kihallgatták, majd őrizetbe vették, hamarosan előzetes letartóztatásba kerülhet.