Március elején lehet az országos vasutassztrájk

Budapest, 2015. június 17.
Személyvonat érkezik a Ferdinánd híd alatt a Nyugati pályaudvarra 2015. június 17-én. Halaszthatatlan karbantartási munkák miatt június 22-től július 5-éig két hétre bezár a naponta 60-70 ezer utast fogadó pályaudvar, a MÁV Zrt.
Budapest, 2015. június 17. Személyvonat érkezik a Ferdinánd híd alatt a Nyugati pályaudvarra 2015. június 17-én. Halaszthatatlan karbantartási munkák miatt június 22-től július 5-éig két hétre bezár a naponta 60-70 ezer utast fogadó pályaudvar, a MÁV Zrt. közlése szerint a majdnem 290 millió forintba kerülő felújítások jelentősen javítják majd a pályaudvar színvonalát és a vonatok menetrendszerű közlekedését. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Amennyiben február 20-ig a vasutas szakszervezetek és a MÁV nem tud megállapodni az ez évi bérfejlesztésről, a szakszervezetek március első hetében országos sztrájkot hirdetnek – jelentette be a VDSZSZ Szolidaritás elnöke a bértárgyalásokban részt vevő másik hat szakszervezeti vezetővel közösen tartott sajtótájékoztatón. 
Vágólapra másolva!

Halasi Zoltán hozzátette: még pénteken tárgyalnak az elégséges szolgáltatásokról.

A Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke kijelentette: bírósági határozat mondta ki, hogy az árufuvarozás nem tartozik a még elégséges szolgáltatások körébe, emiatt a sztrájk ideje alatt az árufuvarozást teljes egészében lehet blokkolni.

Kiss László arról is beszámolt, hogy a csütörtöki sikertelen bértárgyalás hatására a kollektív munkaügyi vitát kezdeményező hét vasutas szakszervezet pénteken sztrájkbizottságot alakított.

Arról még egyeztetnek, hogy mi tartozik az elégséges szolgáltatáshoz Forrás: MTI/Máthé Zoltán