szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

A rendőrség terrorcselekménynek minősítette a történteket, a felelősséget később az Iszlám Állam vállalta a robbantásért, amely Ariana Grande telt házas koncertje után történt Manchesterben. Gyerekek is vannak az áldozatok között. A rendőrség letartóztatott egy 23 éves férfit.

Bár az első hivatalos jelentések még 19 halálos áldozatról szóltak, Manchester rendőrkapitánya az újabb sajtótájékoztatóján azonban kedden közölte: 22-re emelkedett az elhunytak száma a Manchester Arena rendezvényközpontban előző éjjel történt robbantásos merénylet után. Az áldozatok között gyerekek is vannak.

A helyi mentőszolgálatok közlése szerint 59 embert vittek kórházba, és számos könnyebb sérültet is elláttak. Ian Hopkins újra megerősítette, hogy terrorcselekményként kezelik a történteket. Bejelentette azt is, hogy a feltételezett elkövető a helyszínen meghalt, a rendőrség a terorrelhárítással együttműködve igyekszik kideríteni, hogy egyedül robbantott-e. A terrortámadásért az Iszlám Állam vállalta a felelősséget.

A BBC úgy tudja, egy házilag barkácsolt robanószerkezettel követték el a merényletet, amelyben csavarok és anyák is voltak.

A rendőrség arra kérte a lakosságot, hogy kerülje a Manchester Arena környékét, mert a vizsgálat nagy erőkkel folytatódik a helyszínen, és le is zárták Manchester belvárosát.

Theresa May brit kormányfő kedden délelőtt a rendkívüli helyzetek esetén összeülő szakértői testület, a COBRA találkozója után sajtótájékoztatón azt mondta, ez az egyik legsúlyosabb terrortámadás az ország történetében, Manchester életében pedig a legsúlyosabb. 

 "Ez egy gyáva támadás volt védtelen, ártatlan gyermekek ellen" - hangsúlyozta May, aki elmondta, a nyomozás jelenlegi állása szerint egy ember hajtotta végre a merényletet, de egyelőre nem tudják, hogy tagja volt-e valamilyen szervezetnek. Hozzátette, a hatóságok már azonosították az elkövetőt, de egyelőre nem hozzák nyilvánosságra a kilétét. May a nap folyamán Manchesterbe utazik, hogy ott találkozzon a helyi rendőrségi vezetőkkel és helyben tájékozódjon a helyzetről.

II. Erzsébet királynő közleményt adott ki, amelyben azt írta, az egész nemzetet sokkolták az események, és legmélyebb együttérzését fejezi ki mindenkinek, aki érintett az esetben, valamint megköszönte a hatóságoknak a professzionalizmusukat és a hatékony fellépést.

Dél körül a manchesteri rendőrség azt közölte, hogy letartóztattak egy 23 éves férfit a merénylettel összefüggésben Dél-Manchesterben. 

A kedd hajnali manchesteri robbantás vizsgálatába a brit közlekedési rendőrség is bekapcsolódott, mivel a Manchester Arena alatt működik az észak-angliai nagyváros egyik főpályaudvara, a Manchester Victoria Station. A hatósági tájékoztatás szerint a robbantás után a pályaudvaron leállt a vasúti közlekedés, amely az egész régiót érinti. A pályaudvar valószínűleg egész kedden zárva is marad.

Londonban egy gyanús csomag miatt egy időre kiürítettek egy buszpályaudvart, ám utóbb kiderült, vaklárma volt. A rendőri készültséget ennek ellenére megnövelik.

Késő délelőtt Manchesterben egy plázát, az Arndale Centre-t is kiürítették, amely mintegy 10 perc sétára van a Manchester Arenától. A rendőrség itt letartóztatott egy férfit, ám a rendőrség szerint nincs összefüggés a hétfő esti robbantás és a plázabeli letartóztatás között. A bevásárlóközpontot ezután nem sokkal újra megnyitották.

Magyar áldozatokról nincs hír

A külügy felhívása

Magyarország londoni nagykövetsége a 00-44-20-7201-3440 ügyeleti számon várja a Manchesterben történt tragikus eseményekkel kapcsolatos bejelentéseket.

Azt egyelőre nem tudni, van-e magyar áldozata a történteknek - közölte a magyar külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter az M1-en azt nyilatkozta, folyamatban van az áldozatok azonosítása. A tárcavezető azt mondta, hogy a magyar nagykövetségen várják azok hívását, akiknek rokona, ismerőse ott volt a koncerten, és most nem tudják vele felvenni a kapcsolatot.

A magyar kormány határozottan elítéli a támadást, részvétét fejezi ki az áldozatok családjának, és mielőbbi gyógyulást kíván a sérülteknek.

Áder János köztársasági elnök is részvétét fejezte ki II. Erzsébet brit uralkodónak a Manchester Arena rendezvényközpontban hétfő éjjel történt robbantásos merénylet miatt. Az államfő együttérzését fejezte ki az áldozatok rokonainak is, és mielőbbi gyógyulást kívánt a sebesülteknek. Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a "békés emberek életét sehol se fenyegethessék a pusztítás, a terror megszállottjai" – írta Áder János. Hozzátette: "Magyarország kész kivenni részét azokból a közös erőfeszítésekből, melyek révén tovább erősíthetjük országaink és állampolgáraink biztonságát".

A Fidesz ugyanakkor máshogy gondolta kommentálni a történteket.

Orbán Viktor miniszterelnök azt írta Theresa May brit kormányfőnek: "mély megrendüléssel értesültem a tegnap este Manchesterben történt, számos fiatal életet kioltó szörnyű robbantásról. Sorozatos támadások érik Európát, amelyek súlyos megrázkódtatást jelentenek mindnyájunk számára, ezért mindent meg kell tennünk a kontinens biztonságának helyreállításáért. Biztosíthatom Önt, hogy Magyarország továbbra is minden rendelkezésére álló eszközzel támogatni fogja közös küzdelmünket a mindnyájunkat sújtó terrorral szemben. Engedje meg, hogy együttérzésemet fejezzem ki az áldozatok családtagjainak, a sérülteknek pedig gyors felépülést kívánjak".

Az MSZP, a Jobbik, az Együtt és a Magyar Liberális Párt is részvétét fejezte ki a Manchester Arena rendezvényközpontban hétfő éjjel történt robbantásos merénylet miatt.

Telt házas koncerten történt a robbanás

A merénylet Ariana Grande amerikai énekesnő telt házas koncertjének végén történt, a 21 ezer férőhelyes Manchester Arena bejárati csarnokánál, a jegypénztárak közelében. A BBC azt írja, az aréna közlése szerint ekkor az emberek már kifelé igyekeztek a koncertről. A robbanás pillanatát kintről és bentről is megörökítették.

Szemtanúk szerint szögbombáról lehetett szó, a mindenfele szétszóródó darabok pedig sokakat megsebesítettek. A koncertről távozó tömegben a robbanás után pánik tört ki, a bejárattól sokan a terembe visszafele próbáltak menekülni, míg mások kifele igyekeztek. A rendezvényen nagyon sok fiatal, köztük gyerekek is voltak, Ariana Grande főleg a fiatal lányok körében népszerű.

A Twitteren több eltűnt fiatalt is keresnek, Manchesterben véradásra szólították fel az embereket. A nemzeti egészségügyi szolgálat éppen egy konferencián Manchesterben lévő tagjai is besegítettek a sérültek ellátásába a kórházakban.

Ugyancsak a Twitteren a történtek óta sokan szállást, fuvart ajánlanak a városban rekedteknek, az éttermek és kávézók ingyen ételt ajánlanak a segítségnyújtást végzőknek, az éjjel pedig számos hotel befogadta a koncertre máshonnan érkező gyerekeket, fiatalokat, a kétségbeesett szülők így most a hotelekben keresik eltűnt gyerekeiket. Egy édesanya reggel óta a közösségi médiában keresi 15 éves lányát, akiről azt írja, a telefonja nem csöng ki, lemerült, vagy valami történt vele, ezért este óta semmit nem tudnak a lányról.

Közben kiderült, hogy az első azonosított áldozat egy 16 éves lány, aki a kórházban vesztette életét, miközben édesanyja mellette volt.

Ariana Grande énekesnő, akinek a koncertje után történt a robbantás, a Twitteren üzent rajongóinak, ahol azt írta: "Összetörtem. A szívem mélyéből nagyon sajnálom. Szavaim sincsenek."

A közösségi oldalon az énekesnőre, illetve rajongóira utaló nyuszifüles képpel emlékeznek az áldozatokra.

A pártok felfüggesztik kampányukat

Theresa May brit miniszterelnök kedd hajnalban bejelentette, hogy a kormányzó Konzervatív Párt felfüggesztette választási kampányát. Később a Skót Nemzeti Párt, a liberális demokraták, a Munkáspárt és a Zöldek is ugyanezt jelentette be. Nagy-Britanniában június 8-án előrehozott parlamenti választásokat tartanak.

A miniszterelnök kifejezte együttérzését az áldozatok hozzátartozóinak, és biztosította őket arról, hogy a kormány teljes részletességgel feltárja a történtek hátterét.

A világ vezetői megrendültek

Az Európai Bizottság épületénél Brüsszelben félárbocra eresztették az uniós zászlókat. A bizottság Twitter-oldalán azt írták: "Ma veletek együtt gyászolunk. Holnap vállt vállnak vetve dolgozunk majd azon, hogy visszavágjunk. Alábecsülik a mi és a ti ellenállóképességetek is."

Emmanuel Macron francia államfő közölte, a francia kormány Nagy-Britanniával együtt folytatja küzdelmét a terrorizmus ellen. Macron bejelentette, hogy hamarosan telefonon beszél Theresa May brit kormányfővel, és folyamatosan tájékozódik a manchesteri támadással kapcsolatos vizsgálatról. 

Angela Merkel német kancellár azt közölte, nagy szomorúsággal és megdöbbenéssel követi a fejleményeket. "Érthetetlen, hogy valaki arra használjon fel egy örömteli pop koncertet, hogy megöljön, vagy súlyosan megsebesítsen ennyi embert." A kancellár őszinte részvétét nyilvánította, minden áldozatnak és családjának, de hozzátette, ez a valószínűsíthető terrortámadás csak megerősíti az elkötelezettségüket, hogy tovább dolgozzanak az olyan emberek elleni harcban, akik ilyen cselekményeket terveznek és kiviteleznek.

Donald Trump Mahmúd Abbász palesztin elnökkel folytatott találkozója alkalmából Betlehemben tartott sajtótájélkoztatóján mondta el véleményét a manchesteri robbantásról. Az amerikai elnök azt mondta, az Egyesült Államok szolidáris Nagy-Britanniával, Trump pedig azt hangsúlyozta, hogy "gonosz lúzerek" követték el a terrortámadást, akiket szörnyetegnek sem nevezne, mert szeretik ezt a megnevezést..

Az amerikai elnök azt mondta, a társadalomban nem lehet tovább tolerálni ezt a folyamatos vérontást, az ártatlanok lemészárlását, mert Manchesterben főként ártatlan gyermekek estek áldozatul a terrorizmusnak. "Minden ártatlan életet meg kell védenünk" - mondta az elnök, hozzátéve, hogy ki kell űzni a társadalomból a terroristákat, és akik elrejtik őket, ehhez pedig minden civilizált embernek össze kell fognia. Trump felesége, Melania Trump egy mondatban a Twitteren azt írta: "Minden gondolatom és imám a manchesteri családokkal van".

Mahmúd Abbász egyébként szintén elítélte a támadást és részvétét fejezte ki.

Vlagyimir Putyin orosz elnök hivatala a Twitteren azt tette közzé, hogy az elnök kifejezte részvétét a brit miniszterelnöknek.  

A történtek miatt világsztárok is megrendültek, ők is a közösségi médiában üzentek.