szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hamis a gyümölcs, de ez ebben az esetben igen jól jöhet a vásárlóknak, leleplezi ugyanis a szállítási körülményeket.

Manapság a gyümölcsök egy része hosszú utat tesz meg addig, amíg eljut a boltok polcaira, és a szállítási körülmények nem mindig ideálisak. A gyümölcs belsejébe azonban nem lehet belenézni, nem tudni, árt-e neki az adott hőmérséklet, ami mondjuk egy ládában uralkodik.

Az Empa nevű svájci cég kutatói érdekes ötlettel próbálták orvosolni ezt a gondot: „kémkedő” robotgyümölcsöt készítettek. A mesterséges gyümölcs belsejében egy érzékelő van, amely mutatja azokat a hatásokat, amelyek belül ér(het)ik a gyümölcsöt. A hamis gyümölcs előállításához az igaziról készítenek egy röntgenképet, majd egy algoritmus ennek alapján vezérli a 3D-s nyomtatót, ez utóbbi elkészíti a küldő héjat. Ezután következik a „gyümölcshús”, ami szénhidrátból, polisztirolból és vízből álló massza, és éppen úgy viselkedik, mintha igazi lenne. És persze ott van még az említett érzékelő, amely rögzíti a fontos adatokat.

Empa

A műgyümölcs (amelyet bármilyen gyümölcsről lehet formázni) ára kevesebb 50 dollár, és annyi példányban gyártható le, amennyiben a megrendelő akarja, és persze együtt utazhat az igaziakkal. Nagy hátránya egyelőre, hogy az adatok közvetlenül az érzékelőből nyerhetők ki (például hogy gond esetén megtudják, valójában a túl magas vagy mondjuk túl alacsony hőmérséklettől ment tönkre a műgyümölcs), holott az volna az igazi, ha vezeték nélküli kapcsolaton keresztül lehetne valós időben elérni a szenzor információit – ez a fejlesztés következő lépése lenne.