szerző:
Pozsgai Rebeka
Tetszett a cikk?

Üvegzsebet hirdet a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft., mégis hallgat arról, pontosan milyen munkára fizet havi 750 ezer forintot volt vezetőjének. Az Erzsébet-táborok fő szervezője, Hornyák Tibor bevallása szerint ugyanis részben ebből a pénzből állta a balatoni luxusvilla bérlését, amíg rászoruló gyerekek táboroztatását szervezte.

Egy hete tudjuk a 24.hu jóvoltából, hogy Hornyák Tibor luxusvillában nyaralt a rászoruló gyermekek zánkai táboroztatásának idején, amely programnak történetesen ő a felelőse. Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány főtitkára a kicsit több mint egyhavi időre szóló, csaknem 3 millió forintos villabérlést úgy magyarázta, hogy kisebb kedvezményt kapott, az árat a saját zsebéből fizette ki, és a tranzakciónak közpénzekhez nincs köze.

Saját havi bevételeit is bevallotta, hogy bizonyítsa, kap annyi pénzt a munkájáért, amennyiből fizetni tud egy ilyen házbérlést. A Blogstar.hu-nak adott interjúban elmondta, az alapítványi főtitkári pozíciójából származó bruttó 2 milliós fizetése mellett további havi bruttó 750 ezer forintot – ez a parlamenti képviselők havi tiszteletdíjánál is több – kap egy közelebbről meg nem nevezett kulturális beruházás projektvezetéséért egy állami szervezettől, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-től (MANK).

Hornyák a MANK-nál korábban ügyvezető igazgatói pozíciót látott el, azonban 2015-ben távozott onnan, a honlapon nem is találtuk nyomát, hogy azóta kimutatható teljesítménye lenne. Távozásának okát magyarázhatja akár egy 2014-es Népszabadságban megjelent cikk, amely vele foglalkozott. Az írás szerint a MANK egykori vezetője, aki abban az időben L. Simon László akkori miniszterelnökségi államtitkár kabinetfőnöke is volt – 72 milliós értékben bízott meg „baráti” vállalkozásokat meghívásos jellegű pályázatokon.

Hornyák cáfolta a Népszabadság állításait, szerinte a MANK a törvényeknek megfelelően működött. 2015 januárjától mégsem ő vezeti a szervezetet, innentől ugyanis Hóvári János volt ankarai nagykövet váltotta őt a székében. Ő volt az, aki ugyanebben az évben misét szervezett Orbán Viktor tiszteletére.

Hornyák tehát távozott a MANK vezetői pozíciójából, azóta, mint maga mondta, projektvezetőként kapja a bruttó 750 ezres juttatást. Kérdeztük a MANK-ot, hogy egészen pontosan milyen pozícióért kapja a pénzt, és mennyi, illetve milyen munkát lát el az alapítványnál. Megkapta-e a pénzt a Balatonon töltött hónap után is? Felvetettük, hogy az átláthatóság érdekében a honlapon csak tartalomjegyzékben szereplő javadalmazási szabályzatot is elérhetővé tehetnék. Megkérdeztük azt is, hogy mi a MANK álláspontja a kipattant üggyel kapcsolatban. Mindezekre a következő rövid választ kaptuk:

„Az SzMSz mellékletét csak a szabályzatok jegyzéke képezi. Maguk a szabályzatok nem. Továbbá tájékoztatjuk, hogy a MANK főigazgató-ügyvezetője 2015. január 1. óta Dr. Hóvári János. Hornyák Tibor korábban töltötte be a pozíciót, ezért szerepelhet aláírása ügyvezető igazgatóként a korábbi dokumentumokban.”

Hiába van tehát a MANK oldalán egy üvegzseb fül, a szervezet semmilyen információt nem hajlandó közölni arról, milyen projektvezetésért utal havi 750 ezer forintot egykori vezetőjének. A MANK 100%-os állami tulajdonban lévő szervezet, deklaráltan az a feladata, hogy az alkotóművészeket és az alkotóművészetet szolgálja. Honlapja szerint ide tartozik alkotóházak, művészeti telepek üzemeltetése, fiatal alkotóművészek támogatása ösztöndíjjal (egy éven át havi bruttó 100 ezer forinttal) és pályázatok lebonyolítása is.

Hornyák egyébként a ház egész havi kibérlését azzal indokolta, hogy a feleségével hat éve nem jutottak el nyaralni. Ezért döntöttek úgy, hogy az egész család rövid időre kitelepül a zánkai tábor környékére. Így hétköznap esténként és hétvégén ő együtt tud pihenni családjával, miközben ellátja a feladatait a táborban is. Januárban, egy hirdetésben bukkantak rá a luxusvillára, amely szerintük se volt olcsó, de aggódtak, hogy nem találnak másik szabad nyaralót a közelben.

Megtudtuk, kitől bérelte Hornyák a Villa Artot, a környék egyik legdrágább szálláshelyét. Az ingatlan tulajdonosa Kozma Péter, egy olyan belvárosi galériának a tulajdonosa, amelynek egyik kiállítása pár héttel ezelőtt a MANK szentendrei kiállítótermében is látható volt. Megkérdeztük Kozmát, tudott-e arról, ki bérelte ki a nyaralóját. Azt válaszolta, hogy ügynökségen keresztül történnek az ilyen ügyletek, Hornyákról eddig nem is hallott, ahogy arról se tudott, hogy a Zsebben hordott művészet kiállítást a bérlőjéhez köthető MANK szervezésében is bemutatták.