szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Öt évvel ezelőtti emberölés elkövetőjét fogták el a rendőrök – közölte kedd hajnalban a rendőrség.

Néhány hete derült fény az akkor 52 éves csongrádi férfi 2012-es eltűnésére.

Ekkor merült fel annak gyanúja, hogy bűncselekmény áldozata lett a férfi, akinek holttestét a település egyik házának udvarán találták meg hétfőn.

Az ügyben gyanúsítottként kihallgatott, most 27 éves – egy másik ügyben éppen jogerős szabadságvesztését töltő – férfi beismerte a cselekmény elkövetését.